|
Nehezen kezelhető?!… 2003-ban fogant meg az ötlet, hogy a Újságunk után készítsünk saját honlapot. Különböző célok vezéreltek minket e döntésben – több információt juttathatunk így el Önökhöz, kicsit más, a korábbinál változatosabb formában, tartalommal. Másrészt a különböző helyekről kapott visszajelzések alapján úgy véltük, az egyesület tagjain kívül másokat is érdekel(het) mindaz, amivel foglalkozunk. Addig a tagsággal együtt járt a Hírlevél, majd az újság. A honlappal nyitni szerettünk volna, másoknak is hozzáférhetővé téve a leközölt gondolatainkat, tapasztalatainkat. A választott cím sokaknak ismerős lehet az 1992-től a Magyar Televízióban kilenc évig futó „POS(z)itív, avagy nehezen kezelhető?! műsorsorozatból, amely ezen elnevezéssel tárta fel a tanulási, magatartási zavarokkal küzdő gyermekek, családjaik és a velük foglalkozó szakemberek helyzetét. Az 1995-ben alakult POZITÍV Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyermekek megsegítésére – szervezetünk nevében is tovább él a sokakat érdeklő műsor, mely számos szakembert is az egyesület tagjai közé vonzott. Így szinte „történelmi hagyományokra” építkezhetünk, ezúttal már az interneten. Fennállásunk jó néhány éve alatt kiforrott már az a sokrétű tevékenység, amiket egyesületünk végez: a szülők, szakemberek közös klubnapjain az aktuális kérdések átbeszélése, az országos konferenciák, a szakmai szekciók tanácskozásai, ajánlásaink, tanácsadó szolgáltatásunk, a Família Klub, mely a szülőket, családokat fogja össze a közös programok során, és a már említett hírlevél a legfrissebb információk átadása érdekében. A „Nehezen kezelhető?!” cím azonban nemcsak a gyermekek nehezen kezelhetőségére utal, hanem arra a helyzetre is, amibe az érintett családok, szakemberek kerülnek. Bár az oktatási tárca sokat tett már azzal is, hogy az 1993-as közoktatási törvénybe beemelte és rendezte ezeknek a gyerekeknek az ellátását, nevelését, oktatását de a közoktatási törvény maradéktalan végrehajtása számtalan akadályba ütközik. Gondoljunk csak a pedagógusok ilyen irányú felkészültségének, valamint az ellátó intézmények szükséges feltételeinek megteremtésében mutatkozó hiányosságokra. A magyarországi tapasztalat az, – és ezeket a tényeket már hazai kutatások, tanulmányok is alátámasztják – hogyha a szülő nem áll a sarkára, nem eléggé agilis és anyagilag nincs arra lehetősége, hogy a szükséges fejlesztések és iskoláztatás többletköltségeit vállalni tudja, a gyermek sorsa megpecsételődik, mert az államtól a családok ezeknek a terheknek az enyhítésére nem kapnak megfelelő anyagi támogatást, miközben törvény mondja ki az érintett gyermekek ingyenes ellátását! Célunk az, hogy felhívjuk a figyelmet a gondokra, összefogjuk mindazon személyeket, intézményeket, akik tenni akarnak, és természetesen keressük a megoldásokat, a jó módszereket lehetőségeinkhez képest, minél több fórumon. Például, ezen a honlapon is. Mert nemcsak a gyerekeket kívánjuk könnyebben kezelhetővé tenni, hanem a körülöttük lévő helyzetet is, a családokét, melyben élnek, és a velük foglalkozó szakemberekét, akik segíteni próbálnak, mert meggyőződésünk, hogy ezek a nagyon sérülékeny és veszélyeztetett gyermekek a megfelelő ellátás, bánásmód mellett a bennük rejlő POZITÍV tulajdonságaiknak köszönhetően a társadalom hasznos, értékes állampolgáraivá tehetők. A szerkesztőség |
|